Jill Dorothy Ireland született 1936-ban, Angol származású síznésznő, aki második férjével együtt szerepelve lett ismert, aki nem más mint Charles Bronson. 

Mrs. Ireland Londonban született és fiatalon elkezdte a színészkedést olyan szerepekkel mint a Simon and Laura (1955) és a Three Men in a Boat (1956). Ireland 1957-ben ment hozzá David McCallum színészhez, és nemsokkal együtt szerepeltek a The Man From U.N.C.L.E. két epizódjában. Három gyermekük született 1967-es válásukig.  

A válás után nem sokkal ment hozzá az akkor már népszerű színészhez, Charles Bronsonhoz, találkozásuk még korábbról való, amikor is előző férje éppen A Nagy Szökés című filmet forgatta McCallummal. Élete során második házasságából egy lánya született valamint adoptáltak egyet, kapcsolatuk kitartott Ireland haláláig. 

Ireland 1984-ben lett diagnosztizálva mell rákkal. Ezek után két könyvet jelentett meg melyben a kezeléséről és a rákkal való küzdelemről szólt és az Amerikai Rák Szövetség szóvívője volt. 1988-ban a Kongresszus elött tartott beszédében kiemelte a rákos betegek kezelésének költéségét. 

1990-ben halt meg malibui otthonában, végül a rák vitte el. 

Kiemelkedő teljesítményéért a Hollywood Walk of Fame 6751-es számán csillagot kapott. 1991-ben utolsó éveiről filmet készítettek, Jill Claybourg aki alakította a sors fintora miatt maga is rákban halt meg 2010-ben. 

Elke Sommer 1940-ben született mint Báróné Elke von Schletz Németországban.

Sommer Berlinben született, a háború után a családja délre menekült és bár szüleinek kevés pénze volt a nagy múltú Gymnasium (főiskola) tagja lett. Apja ahlála 14 évesen arra késztette őt, hogy tanulmányait abba hagyja, és Angliába költözzön au pairként, illetve angol nyelv tudását bővítse.

Vittorio De Sice rendező fedezte fel miközben Olaszországabn pihent és az 50-es években az ottani film életbe vetette bele magát. Nagyon hamar szex szimbólum lett és hamarosan Hollywoodba költözött, ott pin-up lány lett és többszőr is feltűnt a Playboy (1964 szeptember, 1967 december) hasábjain. 

A 60-as évekre az egyik legismertebb színésző lett, majd 100 mozifilm és TV szereplése volt egészen 2005-ig. Felügyelő életveszélyben (1964) Peter Sellers oldalán, The Art of Love (1965) James Garner és Dick Van Dyke, The Oscar (1966) Stephen Boyd, Bocs, téves kapcsolás! (1966) Bob Hope, Deadlier Than the Male (1966), és a The Wrecking Crew (1969) Dean Martin-al. Sommer minden esetben a női főszerepet játszotta. 

1964-ben a Legjobb Újonc Színésznői Golden Globe díjat kapta meg a The Prize című filmért Paul Newman oldalán. 

1972-ben egyazon évben szerepelt két kul klasszikusnak számító Olasz horrorban, a Baron Blood és a Lisa and the Devil. A Brit "Fojtassa" filmek egyik legjobban fizetett színésze lett. 

Kíváló énekes is volt, több filmet is saját hangján énekelt, illetve zenei albumokat is megjelentett. 

1990-es évekre többynire hobbijának kezdte szentelni életét, festegetni kezdtett. Színészként törekedett arra, hogy mindig saját hangján szólaljon meg idegen nyeleveken - 7 nyelven tanult meg társalgási szinten. Munkái Chagall-hoz hasonlíthatóak, ám a médiából sem maradt ki, amikor Zsa Zsa Gáborral való kapcsolata elfajult és egy majd 10 éves jogi procedora során tudtak csak megállapodni.  

2001-ben csillagot kapott Kaliforniában. Jelenleg Los Angelesben él. 1964-ben házasodott meg a nála 17 ével idősebb Joe Hyams-hoz. Első terhessége során elvetélt, és másodikra sem sikerült neki a gyermek áldás. Miután 1973-ban újra elvetélt házassága romokba került. 

Anyja több forgatásra is elkísérte, még azután is, hogy házassága tönkre ment. Bár nem éltek házas életet, nem váltak el, Elke ez idő alatt másik férfival járt, végül 1993-ban ment hozzá a New York-i essex House Hotel tulajdonosához. Addigra már elvált első férjétől. 

Elke egyik festménye: 

Hildegard Frieda Albertine Knef született 1925-ben, Német színésznő, énekes és író. Több Angol nyelvű filmjében Hildegard Neff vagy Hildegarde Neff néven jelent meg. 

Hildegard Knef Ulm városában született. 14 évesen kezdett el színészetet tanulni, 1940-ben kisebb szerepei voltak, de a többnyire a háború után jelentek ezek meg. A történet úgy tartja, hogy Berlin evakuálása idején nem menekült el, hogy szerelme mellett maradjon. Végül Szovjet fogságba került és börtön táborba került. 

Nem sokkal később szabadult, és filmjei ekkor kezdtek megjelenni, legismertebb "Susanne Wallner" szerepe Wolfgang Staudte Die Mörder sind unter uns (The Murderers Are Among Us) című filmjében, melyet 1946-ban egy Kelet-Német cég készített és az első film volt amit Kelet-Németországban bemutattak. Ám legismertebb szerepe ami elkísérte élete során "Marina" karaktere volt a Die Sünderin (The Sinner) filmben, amiben volt egy kisebb meztelen jelenete, az első a Német filmtörténetben ami akkor 1950-ben hatalmas vihart kavart. Amikor a Katolikus Egyház is protestált a film ellen ő egyszerűen úgy válaszolt, hogy "Auschwitz megtörténte után nem érti ezt a nagy felhajtást."

Az 1960-as évekre többnyire alacsony költségvetésű filmekben szerepelt. 

A legendás film mogul David Selznick Hollywoodba akarta invitálni, ám az eléje tolt szerződést nem írta alá, főleg úhy, hogy olyan kitételek voltak benne mint, hogy nevét változtassa Gilda Christian-ra és mondja azt, Osztrák nem pedig Német állampolgár. 

Végül amerikai férje bírta rá, hogy kisebb névváltoztatás után - Knef-ről, Neff-re - próbálja meg Amerikát. A Broadwayen kisebb sikert tudott elérni, Cole Porter, Silk Stockings című musicalében, Ninotchka szerepéért. 1963-ban kezdett el énekelni, és meglepő sikert ért el mély hangjának köszönhetően illetve annak, hogy dalszövegeit ő maga írta. Többször műtötték és kezelték a rák betegséggel, a Német egyesítés után hazatért. 

Legismertebb Német szanzon dalai a Für mich soll's rote Rosen regnen" ("Red roses are to rain for me"). Illetve saját előadásában a "Ich hab noch einen Koffer in Berlin" ("I still have a suitcase in Berlin") valamint a "Mackie Messer" ("Mack the knife"). Lemez eladásai milliós számot értek el. 

Knef 76 évesen halt meg 2002-ben.

Giulia Anna Masina a San Giorgio di Piano településen született Olaszországban. Szülei Gaetano Masina hegedűművész és tanár, valamint Anna Flavia Pasqualini színtén tanár. Élete nagy részét Rómában töltötte nagynénjénél. Rajta kívül még 3 testvére volt. Az Ursuline-i iskolába járt ahol hang, zongora és tánc órákat vett, de karrierjének dacára nem tanult színészetet, bár színpadon fellépet olykor. A Sapienza római egyetemen végzett irodalomból. 

1941-ben egyetemi évei alatt kezdett el színészetet tanulni. Rengeteg darabban lépett fel, ahol táncolni és/vagy énekelni kellett, mindezt az egyetem saját színházában. 1942-ben egy társulathoz csatlakozott, ahol is több darabban lépett fel. Fellini egy fotó alapján kérte fel, hogy rádió játékaiban - amiket a rendező maga írt - szerepeljen. 

1943-re Masina mint rádió színész hatalmas ismertségnek örvendett. Első szerepe a Terziglio rádiójáték volt, amit Fellini írt. "Meglepően" egy szerelmes pár feleség szerepét kapta, és nem sokkal később Fellini és Masina összeházasodtak. Habár egyre távolodott az élete a színháztól, Masina egy rövid időre az egyetemi színházba visszatért, hogy Mastroianni mellett szerepeljen. Utolsó fellépése 1951-ben volt. 

Férjével együtt dolgozva, Masina a filmbe csöppent át. Filmjeinek felét - többnyire a sikereseket - férje rendezte vagy írta a forgatókönyvet. Bár korábban szerepelt Passolini Paisà (1946) filmjében - igaz itt rövid szerepe miatt nem kapott kreditet - első fontosabb szerepe 1948-ból a Without Pity volt. 

1954-ben jött a az Országúton Anthonny Quinn oldalán. A Cabiriai éjszakai 1957-es filmbeli alakításáért Cannes Arany Pálmát nyert. 1960-ban azonban utolérte a végzet, karrierje romokba került a hatalmas bukást megért The High Life című film, kritikailag is sikertelen volt. Ezután inkább magánéletére koncentrált. 5 évvel később forgatott újra férjével a Júlia és a szellemek filmben, ami nemzetközileg is nagy kritikai siker lett, több díjat elnyerve. 

1969-ben forgatta első Angol nyelvű filmjét, a The Madwoman of Chaillot Katherin Hepburn oldalán. a következő két évtizedben többnyire televízióban tűnt fel. Csak 1985-ben forgatott újra férjével a Ginger és Fred filmet, ezután minden más szerepet visszautasított, hogy férje hanyatló egészsége miatt mellette maradjon. 

Isa Miranda, született 1905-ben Olaszországban, nemzetközileg ismert színésznő volt.  

Bergamo város szülötte, Ines Isabella Sampietro néven látta meg a napvilágot, amíg Milánóban a Dráma Akadémiára járt, mellette írógépes munkát vállalt. Később Rómába ment rövid szerepek vállalására, ekkor változtatta meg a nevét Isa Miranda-ra, ami után jöttek is a sikerek, a La Signora di tutti (Everybody's Woman) (1934) című filmben alakított híres színésznőt, akibe menten beleszeret minden férfi, és mivel a történet szerint többüknek csalódást okoz, végül öngyilkos lesz. A szerep olyan ismert lett, hogy a Paramount stúdió hollywoodi ajánlatot adott neki. Ki érve azonnal az "Olasz Marlene Dietrich" jelző akasztották rá és több femme fatale szerepet kapott az olyan filmekben mint a Hotel Imperial (1939) és a Adventure in Diamonds (1940).

Nem sokkal a háború kitörése után hazatért Olaszországba, ahol tovább fojtatta a filmezést. 1949-ben szerepelt  René Clément filmjében, a The Walls of Malapaga-ban, mely 1950-ben elnyerte a legjobb külföldi film Oscar díjat, Miranda meg az Arany Pálmát Cannes-ban. 

Karrierje elvitte Franciaországba, Németországba és Angliába, utóbbi helyen TV filmekben is feltűnt, mint pl. a The Avengers-ben. További kiemelkedő filmjei: Summertime (1955), Gli Sbandati (1955), La Noia(The Empty Canvas, 1963), The Yellow Rolls-Royce (1964), The Shoes of the Fisherman (1968) és a Liliana Cavani's Il portiere di notte (The Night Porter, 1974). 

Miranda az Olasz rendező Alfredo Guarini-hez ment hozzá, és a rendező haláláig együtt voltak. Miranda 1982-ben 77 évesen halt meg. 

Sandra Milo (született mint Elena Salvatrice Greco) 1933-ban született Tunéziában, Olasz színésznő. Nekünk Magyaroknak legismertebb szerepe Fellini 8½ valamint a Júlia és a szellemek. 

Első szerepe Alberto Sordi oldalán a The Bachelor (1955) című filmben volt. Első főszerepe hála barátjának Moris Ergas producernek a Il generale della Rovere Robert Roselini rendezésében. 

Házassága első évében visszavonult a színészettől. Fellini amíg fel nem fedezte, Milo többynire komédiákban és melodrámákban szerepelt. Bár Milo nem nagyon akart visszatérni a film világába, Fellini kérte, hogy játssza el a szexi, butuska női szerepet Mastroianni mellet a 8½ című filmben. A film hatalmas siker lett, és habár nem tudta a szereppel levetkőzni a nyilvános megítélését - lényegében az akkori gondolkodás szerint, majdhogynem önmagát alakította - ezek után még egyszer dolgozott Fellinivel a Júlia és a szellemek filmben és ezek után már csak másodrangú szerepei voltak. 

1968-ban ismét visszavonult és csak 1979-ben tért vissza ismét. 2006-ban Olaszországot járta a 8 Nő című színházi darabbal. 

Két házasságából 3 gyermeke született. 

Mireille Darc 1938-ban született Francia modell és színésznő. Hosszú éveken át Alain Delon színésztársa és partnere volt. Első komolyabb filmje Jean-Luc Godard 1967-es filmje a Week End volt.

Született Mireille Aigroz néven Toulon városában és a Konzervatív Dráma Művészet egyetemre járt. Párizsba költözött 1959-ben, ezek után nem sokkal kezdődött film karierje, 1961-ben már főszerepet játszott a "Hauteclaire." című filmben. Nekünk Magyaroknak a Magas szőke férfi, felemás cipőben szerepe a legismertebb, az 1972-es Francia vígjáték sikere és annak fojtatása népszerűvé tette. Híres jelenete az első részben a hátul kivágott ruhában férfiak ezreinek okozott "fejfájást". Alain Delon-al együtt 8 filmet készített az évek során, ezek közül talán a Borsalino a legismertebb nálunk.

1980-as években egy súlyos balesetben szívműtéten esett át, ennek okán Mireille kénytelen volt felhagyni a színészettel, ráadásul kapcsolata Alain Delon-al is ekkor ért véget. Egy nagyobb kihagyás után 1990-es években tért vissza pár TV filmben. 

2006-ban a Francia Köztársaság Becsületrendje díjat kapta meg.  

Vivian Blaine 1921-ben született amerikai színésznő és énekes volt, legismertebb szerepe Guys and Dolls című musicalben Miss Adelaide szerepe, amit kizárólag az ő számára alkottak. 

Vivian Stapleton néven született cseresznye szőke hajú Blaine 1934-ben kezdte színészi pályafutását, kisebb színpadi szerepekben és utána énekesként túrázott a városban. 1942-ben Manny Franks az akkori ügynöke - és későbbi férje - segítette, hogy a Twentieth Century Fox-al szerződést kössön, ekkor költözött Hollywoodba, Laurel and Hardy mellett szerepelt a Jitterbugs (1943) filmben, majd jött a  Greenwich Village (1944), Nob Hill (1945), State Fair (1945) és sok más film. 

Blaine a háború után nem sokkal visszatért a Broadwayre, ahol is a Guys and Dolls hatalmas siker volt. Majd 1200 előadás mellett eljátszotta Adelaide szerepét a West End-en és 1955-ben filmen is. 

A következő években Blaine a Broadway sztárja lett. 

Blaine első házassága 1945-től 1956-ig tartott. Második házassága a Decca Records elnökével segítette, hogy több albuma is megjelenjen. 1961-es válása után 1973-ban házasodott meg újra, a 80-as években elsőként a hollywoodi hírességek sorában az AIDS betegekért szólalt fel, illetve jelent meg személyesen a betegséggel kapcsolatos előadásokon, tovább adományokat is gyűjtött. 

1995-ben halt meg. 

Keely Smith (született mint Dorothy Jacqueline Keely 1932-ben) egy amerikai jazz és populáris énekes aki az 50-es és a 60-as években volt népszerű. Az akkori idők több nagy énekesével is együtt dolgozott. 

Smith korán tehetséget mutatott az éneklés iránt, 14 évesen már zenekarban énekelt, utána 1 évre rá már fizetésrt is kapott ének tudásáért. 

Smith első profi fellépését Louis Prima-nak köszönheti 1949-ben, a ketten végül 1953-ban házasodtak össze és több duettet is énekeltek a következő években, ahol is Smith volt a nyugodt Prima vadabb szellemisége mellett. Smith és Prima voltak az elsők akik Grammy díjat nyertek a Legjobb Vokál Csapat vagy Kórus kategóriában a "That Ol' Black Magic" dalért. 

Smith és férje Prima 1959-ben debütált a filmvásznon a Hey Boy! Hey Girl! című filmben a Fever dalt előadva, ez a dal korábban is felcsendült egy filmben. Smith 1961-ben vált el férjétől, nem sokkal később Smith új lemezkiadóhoz szerződött. Új kiadójával Angliában a Top 20-as listára került ahol is a lemezen Beatles nótákat adott elő valamint egy sinlge dala is volt a "You're Breaking My Heart". 

1985-ben tűnt fel ismét nagyobb sikerrel a I'm In Love Again dallal. Utolsó albumai a 2000-es években is nagy sikert értek el. 

Smith Ír és Natív Amerikai gyökerekkel rendelkezik. Prima férjétől 3 gyereke született, második férje Jimmy Bowen volt akivel 1965-től 4 éven át együtt élt.