Eve Arden (1908-1990) amerikai színésznő. 60 éves karrierje során minden média fronton szerepelt, mind mellék és a főszereplőként. Legismertebb szerepe az iskola igazgató a Grease filmben.

Eve Arden Eunice M. Quedens néven született Kalifornia államban. Szülei fiatalon elváltak. Felnőtt korában kiemelte, hogy rendkívül bizonytalan gyermek volt és ezt anyjára vezeti vissza akinek szépségét úgy érezte sohasem fogja elérni.
Bár sohasem volt bizonyított, hogy katolikus volt, de életében egy római Katolikus iskolába járt. 16 éves korában azonban befejezte iskolai éveit, hogy tagja lehessen egy színházi társulatnak. Első filmes szerepét még eredeti nevén játszotta, az 1929-ben bemutatott Song of Love filmben. Arden a Broadwayen is bemutatkozott 1934-ben. Itt szerepelt már Eve Arden néven először. Ezt a nevet a producer ajánlására vette fel, hogy dobja el eredeti nevét, állítása szerint két kozmetikai cikknek köszönheti a smink szobájában, az egyik Evening in Paris, a másik pedig Elizabeth Arden.

Filmes karrierje 1937-ben indult el. Stage Door című filmben alakított karaktere nemcsak kritikailag is elismert főszerep volt, de sok későbbi szerepei is nagyban hasonlított eme szerepre.
A kor további fontosabb szerepei közé tartozik a Mildred Pierce (1945) Joan Crawford oldalán, amiért Oscar díjra jelölték. A Marx testvérek Botrány a Cirkuszban című filmjében (1939) akrobatikus képességeit is bemutathatta. 1946-ban a hatodik legtehetségesebb jövőbeni színésznek választották.
Egy rövid ideig egy rádióműsorban szerepelt, mely bár rövid életű volt, mégis komikus tehetségét tudta kamatoztatni, ennek köszönhetően megkapta pályafutása egyik kiemelkedő szerepét az Our Miss Brooks című filmben (1956), de a TV és a rádió változatban is eljátszotta a szerepet.

A szerepe annyira népszerű lett, hogy a Nemzeti Oktatási Minisztérium és a Connectikuti Tanárok is elismerésben részesítették, “humánus képet alkotva a tanárokról”, sőt tanári állást is ajánlottak neki. Az 1949-es évben az Our Miss Brooks akkori évadában a legjobb rádióhangnak választották a halgatók. Az akkori évek legsikeresebb TV-s szappanoperájában az i Love Lucyban is feltűnt egy szerep erejéig, ahol az egyik epizódban önmagát alakította. Évekkel korábban a Stage Door filmben Arden és Lucile Ball (a TV sorozat főszereplője) már szerepeltek együtt, ő és férje aki a Desilu cég tulajdonosa volt kérték fel Ardent a Our Miss Brooks emlékezetes szerepére. A 60-as években több TV-s szerepben is feltűnt, de csak egy-egy epizód erejéig.

Broadway szerepei is ismertek voltak, 1983-ban a Moose Murders főszerepét neki ajánlották, ám az akkori sajtó meglepetésére visszamondta, a darab egyetlen előadás után megbukott.

Oscar jelölése mellett egy csillaggal is boldogabb lett a Hollywood Walk of Famen, 1985-ben pedig könyvet adott ki. Arden Ned Bergennel volt házasságban 1939-1947 között, és 1952-től Brooks Westhez, annak 1984-es haláláig. 4 gyermeke született második házasságából.
1990-ben halt meg Arden rák és szívelégtelenség miatt, lakásában. 82 éves volt.

Adriana Caselotti (1916-1997) amerikai szinkron színész, színpadi színész, volt. Caselotti volt a hangja a főszereplőnek a Walt disney álltal alkotott Hófehérke és Hét Törpe animációs filmben, amiért Disney legendává választották 1994-ben, ezzel elsőként kapta meg a díjat. 

Apja Guido Caselotti Olasz zenei tanár emigráns volt, anyja Maria Orefice énekes a Royal Operában. Idősebb nővére opera énekes volt és ének tanórákat adott, egyik tanítványa Maria Callas volt. Caselotti 7 éves volt amikor anyja egy társulattal Olaszországba ment fellépni. Míg anyja az operában lépett fel, addig ő egy Róma melletti kis településen kapott zenei és ének oktatást. New Yorkba való visszatérésük után angol nyelvet újra elkezdte tanulni és ének leckéket vett apjától.

1935-ben lekezdődött karrierje mint MGM kórus tag, ekkor fedezte fel Walt Disney aki személyesen választotta ki legújabb rajzfilmje főszerepére. Összesen 970 dollár fizetséget kapott a munkájáért. Szerződésében kikötötték, hogy semmilyen más stúdiónál nem dolgozhat és még csak fel sem léphet a Disney stúdió saját gyártású egyéb produkcióiban. Egy bibliográfusa szerint amikor többen is Disneynél jártak engedélyt kérve, hogy Caselotti nekik dolgozzon, a válasz így hangzott: “Sajnálom de nem akarom, hogy Hófehérke legendája tönkre menjen”.

Caselotti egyetlen másik munkája ezek után egy kisebb szerep volt az MGM nagy sikerű Óz a Nagy Varászló című filmben,. Másik szerepe Frank Capra It's a Wonderful Life című filmben ő énekelt James Stewart imádkozós jeleneténél.

Caselotti ezeken kívül több promóciós anyagban részt vett ami Hófehérkével kapcsolatos volt. Több TV-s műsorban fellépet ahol az ő általa énekelt dalokat adta elő, és kiadott egy saját könyvet is, amiben tanácsokat ad ének karrierbe kezdő fiataloknak.

Élete későbbi szakaszában opera karrierbe kezdett, majd a Disneyland parkban amikor a Hófehérke szekciót felújították újra előadta a rajzfilmben hangzott dalokat.
Caselotti négyszer ment férjhez. 1997-ben halt meg a tüdejét ért rák okozta komplikációk miatt, los angelesi otthonában.

Anouk Aimée 1932-ben született Francia színésznő, aki több mint 70 filmben szerepelt 1947 óta. Színész pályáját 14 évesen kezdte el, fiatal éveiben táncot és színészetet tanult. Bár többynire Francia filmekben szerepelt, forgatott, Spanyolországban, Angliában, Olaszországban és Amerikában. 

Legismertebb filmje Fellini La Dolce Vita alkotása 1960-ból, ami után új tehetségnek titulálták, de emellett Fellini 8 1/2 (1963), Jacques Demy Lola (1961), George Cukor Justine(1969), Bernardo Bertolucci Tragedy of a Ridiculous Man (1981) és Robert Altman Ready to Wear (1994) filmjeiből is ismert. A A Man and a Woman című filmért nyújtott alakításáért Oscar díjra jelölték, alakítása az egyik legismertebb a romantikus szerelem kategóriában, a sfilm nemzetközi hírnevet hozott a színésznőnek. 

Szépsége és kisugárzása hamar ismerté tette és a 90-es években több filmes magazin szavazásán is előkelő helyet foglalt el. Több alkalommal is a femme fatale szerepét játszotta. A 60-as évek szexszimbóluma lett, a Life magazin pedig a Nyugat Párisz szépének válaszotta. 2002-ben César életműdíjat kapott. 

Simone Signoret (1921-1985) Francia származású színésznő, akit élete során az egyik legjobbak között tartottak számon. Ő volt a második Francia állampolgár aki Oscar díjat kapott a Room at the Top (1959) filmben nyújtott alakításáért. 

Signoret, Simone Henriette Charlotte Kaminker néven született a németországi Weisbaden városában. Ő volt a legidősebb a három testvérből, akik mind a ketten fiúk voltak. Apja Francia születésű zsidó katona tiszt volt, anyja pedig Francia Katolikus volt. Fiatal korában szüleivel Párizs mellé költöztek, az iskolában angol nyelvet kezdett el tanulni, tanulmányai után oktatással foglalkozott, többnyire latint és angol oktatott és mellékállásban titkárnő volt egy Francia kollaboráns újságnál, a Les nouveaux tempsnél. 

A Német megszállás alatt, többször is találkozott írókkal és színészekkel akik a Café De Floresben gyűltek időnként össze, itt határozta el, hogy a színészet felé fordul, szeretője Daniel Gélin szintén biztatta. 1942-ben kezdte el a színészetet, és tudott annyi pénzt keresni vele, hogy anyját és két testvérét támogatni tudja. Apja 1940-ben Angliába emigrált a Szabad Francia csapatokkal, ekkor vette fel anyja nevét, hogy elrejtse zsidó gyökereit. 

Signoret szexuális kisugárzása és földön túli szépségének köszönhetően sok szerepet kapott, ám többnyire beskatulyázták és a prosti vagy szerető szerepét kapta. Az 1950-ben készült La Ronde filmben fedezte fel a nagyközönség, a film azonban szókimondása és morális határokat feszegető története miatt mások szemében tiltásra került. Ezek után újabb sikert ért el a Casque d'or filmbeli alakításáért. Az 50-es évek ünnepelt sztárja lett. 

A Room at the Top című 1959-es film nemzetközi sikert hozott el neki, és az Akadémia is díjazta alakítását. Ő volt az első színésznő aki a főszereplő kategóriában egy nem amerikai filmért kapta meg a díjat. Azután Hollywood kapui megnyíltak neki ám minden ajánlatot visszautasított és visszatért Európába forgatni. Első amerikai filmje a Ship of Fools volt 1965-ből, ezután még 1969-ig szerepelt pár hollywoodi filmben. 

Memoirja 1978-ban jelent meg, később egy regényt is kiadott, mely a halála évében 1985-ben jelent meg. Láncdohányos révén hasnyálmirigy rákban halt meg, Párizsban temették el, második férje mellé. 

Első házasságából (1944-1949) egy lánya született, aki színtén színésznő lett. Második házassága a legendás Yves Montandal 1950-ben köttetett. 

Jeanne Moreau 1928-ban született Francia színésznő, énekes, rendező és forgatókönyvíró. César, BAFTA és Cannes Pálma díjas. 

1947-ben szerepelt elöszőr filmben, és az évek során ismert lett a Francia-komédia művészetben. 1949-től már komolyabb szerpei voltak, igazán ismerté a Jules et Jim filmbeli alakításának köszönhető, 1962-ből. A mai napig szerepel időnként filmekben. 

1949-től bár elsősorban filmekben szerepelt, továbbra is feltűnt a színházban. A sikeres színházi évek után az 50-es évekre több sikeres filmen volt túl, és az akkori évek ismert rendezőivel dolgozhatott. Az 1959-ben bemutatott The Lovers (Les Amants) a mai napig obszcenitása miatt igen kirívó film, az akkori korszakban egyenesen polgárpukkasztó volt. Moreaut a szerepe miatt az új Bardot jelzőt kapta. 

A szerepnek köszönhetően Moreau szerepek tucatjait kapta és több neves rendezővel is dolgozhatott. Francois Truffaut filmje a Jules et Jim a legnagyobb nemzetközi sikere lett, a film lényegében az akkori népszerűségét meglovagolva került a filmszínházakba. Ezek után olyan neves rendezőkkel dolgozott mint: Michelangelo Antonioni, Orson Welles, Luis Buñuel, Elia Kazan, Rainer Werner Fassbinder, Wim Wenders, Carl Foreman, és Manoel de Oliviera. 1983-ban a Berlini filmfesztivál zsűri elnöke volt. 

Moreau énekesként is sikeres volt. Több albumot is kiadott és egyszer Frank Sinatra mellett énekelt a Carnegie Hallban. A kamera mögött is sikeres volt rendezőként. 

Moreau kétszer házasodott, első házassága Jean-Louis Rochardal (1949-1964) és utána William Friedkin (1977-1979) rendezővel. Tony Richardson az akkori feleségét hagyta el 1967-ben, hogy összeházasodjnaka, ám Moreau csak egyszerű románcként tekíntett a kapcsolatukra. Több ismert emberrel is együtt élt rövidebb-hosszabb ideig: Louis Malle és François Truffaut rendezők, Pierre Cardin divattiktátor, Miles Davis zenész és Theodoros Roubanis, Görög színész.

Eileen Evelyn Greer Garson (1904 – 1996) Brit származású színésznő volt, aki nagy népszerűségnek örvendett a II. vh idén, és az akkori lapok az egyik legnagyobb bevételt hozó színésznőnek tartották. Az MGM legnagyobb sztárja volt a 40-es években, Garson 7 Oscar jelölést kapott élete során, végül 1942-ben a Mrs. Miniver filmért megkapta a díjat. 

Greer Garson első szerepei a színházhoz köthetőek, a Birmingham Repertory Theatre tagja lett 1932-től. A 30-es évek közepétől már TV-ben is zserepelt, első komolyabb fellépése a Twelfth Night, 1937-ből Dorothy Black oldalán. Ezek a felovételek voltak ez elsők a BBC történetében és sokkal inkább kísérleti adások voltak. Történeti szempontból is különlegesek a tekíntetben, hogy Shakespeare darabjai elöszőr jelentek meg a TV-ben. 

A híres film producer Louis B. Mayer fedezte fel amikor Londonban járt tehetségek után kutatva. Hamar találkozott Garsonal és azonal szerződést ajánlott neki az MGM stúdiónál. Rögtön első szerepéért Oscar díjra jelölték, de Vivien Leigh kapta meg helyette a díjat. Elizabeth Bennett beli szerepéért az 1940-es Büszkeség és balítélet adaptációért nagy sikert aratott. 

1951-ben amerikai élapolgárságot kapott. Szerződése lejárta után 1954-től alig készített filmet. 1958-ban a Broadwayen Rosalind Russellt váltotta a Auntie Mame darabban, nagy sikert aratva. 1958-ban az akkori nagysikerű TV vetélkedőben a Whats My Line vendége volt és sokan az egyik legjobb epizódnak tartják. 

Garson utolsó filmje az 1967-es The Happiest Millionaire volt, bár ezek után még a TV-ben többszőr is feltűnt. További élő TV adásokban és vetélkedőkben is feltűnt az évek során, a nézők és a kritika többszőr is kiemelte, humorát és rögtönzéseit. 

Garson 1996-ban szívelégtelenségben halt meg 91 évesen. 

Julie Newmar 1933-ban született amerikai színész, táncos és énekes. Legismertebb szerepe a 60-es évek Batman sorozatában Macskanő volt.

Newmar karrierja táncosként és balerinaként indult az 50-es évek elején, filmek mellett a los angelesi opera táncosa is volt, de koreográfusként is segített a Universal stúdióban. 

Első ismertebb szerepe az 1954-es Seven Brides for Seven Brothers című film volt. 

Julie Newmar másik komolyabb szerepe az 1956-os Li'l Abner Broadway adaptációban testesült meg. Itt Julie egy Stupefyin' Jones nevű karaktert játszott el, mely bár csak néhány perces népszerűséget hozott neki esténként, de a szerep nagy sikert aratott minden előadás során, ráadásul az 1959-es TV filmben is ő alakította a karaktert.

A karakter akit játszott egy szó szoros értelemben járó afrodiziákum, akire ha egy pillantást is enged egy férfi azonnal ledremed szépségétől. Eme szatírikus karakter honnan máshonnan származna mint egy 1909 és 1979 között készült színtúgy szatírikus képregényből. 

Stupefyin' Jones karaktere Julie Newmar előadásában.

Julie az 1969-es Mackenna's Gold című filmben egy Indián lányt játszott, de a Broadwayt sem hagyta ki életéből, a Silk Stockings című darabban alakított szerepéért, a színházi élet díját a Tony díjat kapta meg a Legjobb Női Mellékszereplő alakításáért. 

Newmar 1968-ban a Playboy magazinban szabadult meg a ruháitól. Az 1995-ös film To Wong Foo, Thanks for Everything! Julie Newmar a színésznőnek állít emléket, Newmar értve a humort szerepelt is a filmben. 

Newmar hírneve többnyire a TV-s szerepeiből jön. Alakjának köszönhetően szex szimbólum lett, éppen ezért szerepei többnyire a kísértésbe vivő nő vagy az amazon szépség volt, ezen egyik szerepe a The Phil Silvers Show-ban volt, ahol is lengén öltözött cselédlányként szerepelt. A My Living Doll sorozatban a főszereplő Rhoda volt, ám a nézőknek mégis Macskanő szerepe ismert az 1966-os Batman TV sorozatban. Személyesen segített átalakítani kosztümjét, egyik ötlete az volt, hogy az öv a csípőjén legyen és ne a derekán mondván így jobban kiemeli az alakját. Az akkor hordott kosztüm mára múzeumba került a Smithsonian Intézetben. 

1962-ben egy szabadszellemű motorost játszott a Route 66 filmben, majd mint maga az Ördög a The Twilight Zone sorozat egyik epizódjában. Több ismert szerepe is volt a 60-as években, de feltűnt a Star Trek egyik részében, illetve az akkor ismert Bewitched és Get Smart sorozatokban. A 70-es években maradt a TV-nél és a The Bionic Woman valamint a Columboban is látható volt. 

1992-ben George Michael "Too Funky" videóklipjében volt látható és a Melrose Place egyik epizódjában is szerepelt. Newmar nevéhez két szabadalom is köthető, egy harisnyanadrág és egy melltartó. Az elöbbit Nudemar néven forgalmazták, az utóbbira meg színte láthatatlannak nevezték a viselői annyira komfortos volt. A 80-as évekre ingatlan közvetítő céget alapított, egy női magazin szerint bizonyos környékek neki köszönhetik ismertségüket Los Angelesben. 

Élete során egy gyermeke született, aki süket és Down szindrómás. Humora ismét ismerté tette, amikor is szomszédja James Belushival jogi vitába keveredett, a két fél ezt az According to Jim egyik epizódjában parodizálták ki. 

James Belushi és Julie Newmar.

Alice Faye (1915-1998) amerikai színésznő és énekes volt, akit a sajtó úgy nevezett, hogy karrierje csúcsán hagyta abba a munkáját. Rendkívül ismert volt azon rádió műsorok amiben részt vett, többnyire férjével Phil Harrisel. Neve összeköthető a "You"ll Never Know" dalla, amely a Hello, Frisco, Hello című filmben hangzott el és Oscar díjat kapott. 

Első filmje 1934-ben került bemutatásra, a George White's Scandals alkotásban véletlenül kapott főszerepet, miután a korábban leszerződött színésznő végül kiszállt a filmből. Elsőre csak egy musical számot kellett volna előadnia, végül a főszerepben találta magát. A 30-as évek ünnepelt sztárja lett főleg azután, hogy a híres producer Darryl F. Zanuck a protezsálta. Szerepei végül a gondoskodó anya figura köré épültek, ahogy azt pl. néhány Shirley Temple filmben is látható volt. Az évek során sokkal inkább kihangsúlyozta szőke haját, amivel egy lazább tekintetet ért el, és pl. "ceruza" szemöldökét is elhagyta hamar. 

1938-ban Faye az In Old Chicago filmben kapott főszerepet. Zanuck nem akarta leszerződtetni, de végül Jean Harlow nemett mondott, és végül a történelem őt igazolta, máig Faye legjobb alakításának tartják. A film ismert az utolsó 20 percről, amiben a chicagoi nagy tűzet rekreálták filmre, mely olyan veszélyes volt, hogy a stábból sem mindenki vehetett részt azokon a napokon. 

Faye, Tyrone Power és Don Amache ismét együtt dolgozott az Alexander's ragtime Band filmben. Akkoriban mindennapos volt, hogy a stúdiók az általuk leszerződött színészeket többször is egymás után szerepeltették filmekben. A film lényegében nem szólt másról mint, hogy Irving Berlin dalokat vonultatta fel benne, a kritika ismét csodálta Faye szerepét, és pl. ezt a filmet tartják azon kevesek közé amely megváltoztatta a musical szerepét Hollywoodban, ahol is a könnyed előadás helyett, elfogadott nagyszabású műfaj lett. 

1939-re a legjobban fizetett színésznő lett és a legsikeresebb filmek akkoriban az ő nevéhez fűződtek. A stúdió többször is az ő nevével adta el filmjeit, épen ezért kritizálták, hogy tehetségét nem tudta kamatoztatni. 

Az olyan filmek mint a Tail Spin vagy a Barricade (1939-ből) sokkal inkább drámaiak voltak stílusukban és Faye egyszer sem énekelt bennük, melyre korábban annyira alapoztak. Népszerűségének hála azonban a filmjei sorra sikeresek voltak. 

1940-ben készítette el az általa vélt legkedvesebb filmjét, a Lillian Russel musicalt. Rendkívül nehéz és megerőltetö volt számára a szerep, az általa viselt ruhák nem voltak a legelviselhetőbbek, többször is rosszul lett a szűk ruháktól és a forgatás után derült ki, hogy a ruhák megváltoztatták a derekát is. 

A háborús években csillaga leáldozóban lett, éppen ezért a családjára kezdett jobban koncentrálni, főleg azért is mert második lánya is megszületett. Faye ezután újabb szerződést írt a Fox stúdióval, hogy már csak évi egy filmet készít. Ennek két oka volt. Egyrészt szeretett volna több időt tölteni a családjával, illetve így szerette volna kiszűrni a kevésbé sikeres forgatókönyveket. 

A Fallen Angel főszerepe - Bukott Angyal - túlságosan is előremutató volt. Zanuck új tehetsége Linda Darnell került előtérbe. Zanuck több Faye által eljátszott részt kivágott vagy megkurtított, ami miatt Faye dühbe gurult. Az egyik próbavetítés során Faye írt egy levelet Zanuck számára, majd átadta az öltözője kulcsát, beszált a kocsijába és elhajtott, megfogadva, hogy soha többé nem tér vissza. 

Annyira népszerű volt, hogy távozásának híre hamar végbe ment a rajongói számára is, sokan levelet írtak neki és a stúdiónak is, térjen vissza és készítsen új filmeket. 1987-es interjúban elmondta, hogy nem bánta meg, hogy ott hagyta a stúdiót veszélyeztetve azt, hogy többé nem filmezhet, mint mondta túl sok minden volt, amit nem tudott, főleg az otthoni háztartásban. 

Bár a szerződés szerint még 2 filmet kellett volna készítenie még, Zanuck visszavágott azzal, hogy szerződés szegéssel vádolta meg, ezzel is elintézve a filmes karrierjét. 1945-ben végül bemutatott Fallen Angel volt utolsó főszerepe Hollywoodban. A sors fintora, hogy Zanuck többször is úgy érezte Faye alkalmas lehet a stúdió által alkotott egyes szerepekre. 

Éveken át nem szerepelt többé egyetlen filmben, csak a 60-70-es években volt pár kisebb szerepe, többsége alig volt pár perces. 

Sandra Dee (1942-2005) amerikai színésznő volt. Dee modelként kezdte a karrierjét és végül átváltott a filmekhez. Szerepei többsége a naiv kislány karaktere volt. 1959-ben Golden Globe díjat kapott és filmjei évekig sikeresek voltak. A 60-as évekre azonban karrierje leáldozott és nem kevésbé sikeres házassága is a bulvár kereszttűzébe került Bobby Darinnal. 

Ezek után már alig szerepelt filmekben, végül hosszú betegégben hunyt el.

Alexandra Zuck néven született Bayonne városában. Szülei születése után elváltak, akik Orosz gyökerek mellett Lengyel véreel is "megáldották" gyermeküket. Orosz Orthodox nevelésben részesült, szülei gyakori templomba járók voltak. Dee fia, könyvében úgy írta le, hogy nagyanyja (Dee édesanyja) rendkívül szélesen táplálta lánya életébe az Orosz Orthodox életet. Alexandra hamar felvette a Sandra Dee nevet és 4 évesen elkezdett modelkedni, amiből gyorsan TV reklám szerepek lettek. 

Dee születési éve körül a mai napig vita van, az 1942-es évtől kezdve az 1944-es évig bezárólag. Fia azonban 1944-et jelölt meg a könyvében anyja születési évére, a konfúzió abból addódig, hogy anyja 2 évvel idősebnek mondta magát, hogy korán elkezdhessen modelkedni. Éppen ezért 1942 lett megjelölve a stúdiók későbbi hivatalos sajtó anyagaiban. 1958-ban végezte el az egyetemet, Dee 1959-ben úgy fogalmazott, hogy nagyon hamar felnőtt ember lett, ami annak köszönhető, hogy fiatal éveiben sok nála idősebb ember vette körül. 

Dee model karrierje idején fogyokúrára adta magát, hogy lehetőleg minél jobban hasonlítson azokra akiket a magazinok lapjain lehetett látni, ám a rossz táplálkozás visszájára ütött, és egészsége valamint teste állapota megromlott. Olyannyira gondokkal küzdött, hogy korházba került és orvosi segítségre szorult. Később beismerte, hogy úgy érezte akár meg is halhatott volna. 

Ennek az eseménynek köszönhetően Dee Hollywoodba költözött 1957-ben. Első filmje az Until They Sail volt még abban az évben. Rendkívül ismert lett a naív szerepek miatt amiket elválalt. Ezek közül kiemelkedő a The Reluctant Debutante, Gidget, Imitation of Life és A Summer Place filmek. Tammy szerepe a Tammy and the Bachelor filmben színtén ismert a karrierjéből. A 70-es évekre már kevesebb filmben szerepelt, de a TV-ben annál inkább feltűnt. 

Házassága 1960-ban köttetett Bobby Darin színész/zenészel, emiatt folyamatosan a bulvár média látóköében volt. A Universal szerződtette, szerepei egyre inkább érett nők voltak és bár ezekből döbbet is készített, sokuk nem volt sikeres. 1961-ben született meg fiúk Dodd Mitchell Darin. 1967-ben váltak el. 

Dee fia 1994-ben írt egy könyvet szüleiről amiben bőven írt anyja anorexiájáról drog és alkohol problémájáról és arról az addig kevéséb ismert problémáról, hogy nagyon fiatalon szexuálisan zaklatták. 

Dee utolsó éveiben sokat betegeskedett. Depresszióban szenvedett és ezért az alkoholhoz nyúlt. 2005-ben halt meg vese elégtelenségben. 

Denise Darcel (1924. szeptember 8. – 2011. december 23) francia színésznő, aki dolgozott Hollywood-ban is.

Denise Billecard-ként született Párizsban, érettségivel rendelkezik. Barátjához hasonlóan Denise is azon a vitorlázórepülőn volt, amelyik a II. világháború végét ünneplő látványosságban vett részt. A pilóta, James Helinger (a barát), az Amerikai Egyesült Államok Légierejének vitorlázórepülő-pilótája volt a gép vezetője, a gép számos híd alatt elrepült a Szajna fölött, míg végül az Eiffel-torony alatt, az ünneplő tömeg felett is elsuhant.

Denise kabaré-énekesnő volt Párizsban a világháború után, amíg Hollywood fel nem fedezte magának és 1947-ben az USA-ba költözik, ahol 1952-ben állampolgárságot kap.

Első emlékezetes alakítása az 1949-es Battleground-hoz kötődik. Denise játszott a Broadway-on is musicalben, a „Pardon Our French” című darabban 1950-ben. Kifejezetten lenyűgöző volt alakítása a „Tarzan és a rabszolgalány”-ban (1950), Lex Barker párjaként. Később Denise együtt játszott Robert Taylor-ral a „Weatward the woman”-ben (1951), a Glenn Ford-dal a „Young man with Ideas”-ban (1952). 1953-ban Esther Williams-szal közösen játszott egy musicalban, a „Dangeorus When Wet” címűben. Denise talán legfontosabb filmje az 1954-es Vera Cruz című alkotás volt, ahol a női főszereplő volt Gary Cooper és Burt Lancaster mellett. Az utolsó filmje az 1961-es „Seven Women From The Hell” volt.

Mielőtt televíziós és filmes karrierje kezdett volna elhalványulni, Denise 41 éves korában sztriptíz-táncosnak állt, számos helyen feltűnve San Franciscótól kezdve Los Angelesen át. Néhány év múlva azonban visszavonult a vetkőzéstől és újra visszatért a kabaré világába, néhány televíziós megjelenést elérve ezzel.

1991-ben eljátszotta Solange la Fitte szerepét a Follies című musical 20 éves premierjének előadásán Los Angelesben. Később, 1995-ben eljátszotta máshol is ezt a szerepet.

Denise háromszor volt férjnél és kétszer vált el, Chris és Craig nevű gyermekeivel szoros kapcsolatot ápol. 2009-ben kitüntették a CinemaCon életműdíjával és tiszteletére Hollywoodban bankettet is tartottak. Az ünnepség előtt a Kalkutta lángjai című 1953-as filmet vetítették az Egyiptom Teremben, mert Denise egyik legnagyobb alakítását ebben a filmben nyújtotta. A vetítés után, a banketten Denise vidáman bejelentette, hogy visszatért.

2011-ben, 87 éves korában halt meg  agyvérzésben.