Joi Lansing (1928-1972) amerikai model film és televíziós színésznő, ugyanakkor nightklubbok énekese. Sikeres pin-up model.  

Lansing Joy Brown néven született Salt Lake Cityben. Később a Joyce Wassmansdorff nevet vette fel, mely nevelő apja neve is volt. A család 1940-ben Los Angelesbe költözött, tizenéves korára Lansing modelkedni kezdett, 14 évesen pedig szerződést kapott az MGM stúdiótól. A főiskolát a stúdióban fejezte be a szünetekben. 

Lansing fizikai mgejelnése okán hasonló szerepeket kapott mint Janye Mansfield vagy Mamie Van Doren. Többszőr öltöztették testhezálló ruhákba vagy bikinibe, mely megfelelt alakjénak, de soha nem válalt teljesen meztelen jeleneteket vagy fotózást. Hű mormonként soha nem ivott alkoholt, dacára annak, hogy az ájszakai életben is sűrűn mozgott.  

Lansing első szerepét 1948-ban meg, és 1952-ben az Ének az Esőbenegyik kis szerepét játszotta el. A Hot Cars (1956) filmben már főszerepet játszott. Orson Welles A gonosz érintése (1958) filmjében emlékezetes szerep jutott neki, annak ellenére, hogy a film plakátján nem volt látható a neve. A 60-as évekre pár perces musical filmeket készített, ismertebb darabok a "The Web of Love" és a "The Silencers". 

1986-ben Frank Sinatra, Deborah Kerr és Dean Martin oldalán volt látható a Marriage on the Rocks filmben. Utolsó filmje a Bigfoot (1970) volt. 

Az 50-es évek legismertebb TV és szappanoperáiban tűnt fel: The Adventures of Wild Bill Hickok, It's a Great Life, I Love Lucy, Where's Raymond?, Noah's Ark, State Trooper, The People's Choice, Richard Diamond, Private Detective, Sugarfoot, Bat Masterson, This Man Dawson, Maverick, Petticoat Junction, The Mothers-in-Law,The Adventures of Ozzie. 

1965-től Night Clubbokban lépett fel és elkezdett énekelni miután felhagyott a színészkedéssel egy színész sztrájk után. 

Lansing volt a TV Marilyn Monroeja. 

1972-ben mellrákban halt meg, ugyanabban a korházban ahol korábban műtétileg kezelték. 

Adele Jergens, (1917-2002) amerikai származású színésznő.  

Birkin London egyik negyedében, Merylebonban született. Anyja, Judy Campbel színházi színésznő volt. Apja a Királyi Haditengerészet tisztje volt a világháborúban és kém. Testvére forgatókönyvíró és rendező. 

Birkin a 60-as évek Londonjának lázadó ifjúságában nőtt fel, első filmje rögtön a kor meghatározó filmje volt az 1966-os Nagyítás című film és a fantasy-pszichedelikus Wonderwall 1968-ból. Ugyanabban az évben egy francia nyelvű film szerepére jelentkezett és meglepődve annak ellenére, hogy nem beszélte a nyelvet megkapta a szerepet. Együtt szerepelt Serge Gainsbourg színésszel és együtt énekelték el a film fődalát a "La chanson de slogan" dalt. A film címe a Slogan lett. 

Egy évvel később a szerző páros ismét összeállt, és minden idők egy legismertebb dalával jöttek elő, az akkori kornak megfelelően rendkívül polgárpukkasztó volt, ez a "Je t'aime... moi non plus". A dalt több országban is betiltották. 

A "Je t'aime" dal a Brit slágerlisták élére került. Abban az időben a legsikeresebb szóló lemez lett egy külföldi énekes által. 

Gainsbourg 1971-es albumának a boritóján Jane Brikin.

1971-72 között nem dolgozott egy filmen sem, első filmje 1973-ban Brigitte Bardot oldalán volt. Gainsbourg 1975-ben Je t'aime... moi non plus címen készített egy filmet Birkinnel a főszerepben, csak úgy mint a dal évekkel korábban, a film is nagy vihart kavart a szexualitás nyíltsággá tételével. Birkin szerepéért César díjra jelölte a Francia Filmakadémia. 

Birkin a 70-es évek végére ismét feltűnt pár nagyobb filmben, a Halála Níluson (1978) és a Nyaraló gyilkosok (1982) Agatha Christie adaptációkban lehetett látni, és több albuma is megjelent. 

Amours des Feintes

1992-ben a Francia Kulturális Minisztáéirum álltal minden évben kiadott Victoires de la Musique díjnak az év Női Előadó kategóriájában lett győztese. Több a 80-as évek neves rendezőjével és színészével együtt dolgozott. A színészetet és az éneklést a 90-es években is fojtatta. Birkin a 2003-as "Beauty" dalt énekelte el Hector Zazou Strong Current albumához. Badly Drawn Boy Have You Fed the Fish? albumának boritóján Birkin látható, az albumban vokál énekesként feltűnik lánya Charlotte Gainsbourg. 

1981-ben Jean-Louis Dumas, az akkori Hermès vállalat igazgatója, egy Párizs-London járaton találkozott a színésznővel. A történet szerint Birkin éppen a táskáját szerette volna elhelyezni a felső csomagtérben amikor minden kihullott belőle, Dumas segített neki összeszedni a dolgait, amikor is bemutatkoztak egymásnak, Birkin kihasználva a lehetőséget elmagyarázta mennyire nehéz egy jó minőségű, hétvégi, bőr táskát venni, ami alkalmas lenne számára. 1984-ben Dumas eme inspirációra megalkotott egy igen hajlékony fekete-bőr táskát a számára, amit egyszerűen csak Birkin táskának hívott. Bár nem újdonság volt, mivel egy 1892-es korábbi tervet porolt le Dumas. Birkin évekig használta amíg ki nem derült, hogy karja ínygyulladásának oka, maga a táska, és annak mérete és súlya. 

A Birkin táska ma a gazdagság egyik szimbóluma. Jelenleg 5000-150000 dollár között mozognak az árak. A cégnél mindegyiket kézzel készítik, és akár több mint 1 éves várolístára kerül a megrendelője. 

Victoria Beckham

Nicole Ritchie

Birkin többször jelenik meg az Amnesty International nagyköveteként és a szegénység valamint az AIDS veszélyeire hívja fel a figyelmet. Többször ellátogatott háborús zónákba: Bosznia, Ruanda, Palesztina.  

Birkin első férje 1965-1968 között John Barry legendás filmzeneszerző aki az első James Bond filmek zenéjéért felelt, és az ismert főtéma egyik alkotója Monty Norman mellett. Közös lányuk Kate Barry tavaly decemberben halt meg. Rendkívül szenvedélyes és kreatív kapcsolata volt mentorával Serge Gainsbourgal, akivel egy film forgatása közben találkozott, kapcsolatuk 13 évig tartott. Soha nem házasodtak össze, habár az évek során a bulvár sajtó többször is az ellenkezőjét hangoztatta. 1971-ben született lányuk Charlotte Gainsbourg. 1980 óta külön éltek. 1982-ben született harmadik lánya Jacques Doillon rendezőtől. Gainsbourg 1991-es halála óta Birkin többnyire egyedül él. 

Kate Barry és édesanyja.

Dolores Diane, született Dolores Diane Freymouth néven, 14 évesen szerepelt először 1942-es Girl's Town című filmben. Ez egy kis költségvetésű film volt, ezek után 1945-ig a Universal filmjeiben fiatal szerepeket kapott. The Jivin' Jacks and Jills tánc csoport tagjaként tűnt fel időnként. Ezek után az MGM-nek dolgozott, ahol a Helen Stanley nevet vette fel. 

1950-ig dolgozott az MGM szárnyai alatt majd 1952-ben a 20th Century-Fox stúdiónak. De a kis szerepek nem segítették a karrierjét, hogy előbbre mozduljon. Ekkori egyetlen - habár a stáblistán nem tüntették fel a nevét - sikeres filmje az 1950-es Aszfalt Dzsungel. Utolsó élőszereplős alakítása 1955-ben volt. Második karrierje már sokkal kevésbé látványos de annál kiemelkedőbb volt. A Disney stúdió animátorjainak segítségére, az akkori időkben a kész forgatókönyvet eljátszották valódi színészekkel, hogy az emberi mozgás minél hűebb formában adják vissza. Helen a Hamupipőke (1950), a Csipkerózsika (1959) és a 101 Kiskutya női szerepeit játszotta el a stúdióban. Egy történet szerint amikor Hamupipőke szerepébe bújt, Walt Disney vissza küldte az öltözőbe mert túl sok szexuális kisugárzással rendelkezett és nem akarta, hogy ezt a rajzolók megörökítsék.  

Helen Stanley mint Csipkerózsika. 

A Disney stúdió számára szerepelt a Davy Crockett TV sorozatban mint Davy felesége. Második házassága - első házassága rövid életű volt Johnny Stompanato gengszterrel, aki még Lana Turnerrel is összejött - egy pszichiáterrel olyannyira lekötötte, hogy felhagyott a filmezéssel. Egy gyermekük született. 1990-es halála a mai napig nem ismert, a családja kérésére nem tették közzé. 

Mind ismerjük a Sissi filmeket, magát a címszereplőt Erzsébet hercegnőt és az őt megformáló Romy Schneidert is, róla később írok, de keveset lehet tudni a többi női főszereplőről. 

Irina Demick (1936-2004) francia származású színésznő aki időnként feltűnt pár amerikai filmben.

Irina Dziemiach néven született Lengyel Zsidó családból Pommeuse városában. Tizenéves korára Párizsba költözött majd modelkedni kezdett. A Julie la rouse című francia filmben tűnt fel először ahol felfigyelt rá Darryl F. zanuck legendás producer, akivel szerelmi viszonyt kezdett el. Első "közös" alkotásuk a Leghosszabb nap című ismert film 1962-ből, ahol is a francia ellenállás egyik emberét alakította. 1964-ben a The Visit című filmben Ingrid Bergman és Anthony Quinn oldalán játszott, majd Catherine Deneuve mellet tűnt fel az Un monsieur de compagnie filmben. A Those Magnificent Men in Their Flying Machines című filmben Zanuck ötlete nyomán hat különböző - és persze más nemzetű - női karaktert játszott el, akikkel ugyanaz a francia pilóta flörtöl és persze minden esetben megkérdi nem találkoztak-e.

Filmes karrierje vége felé olasz és francia filmekben szerepelt, nálunk másik ismert filmje a Szicíliaiak klánja (1968) Jean Gabin és Alain Delon oldalán, ezek után Demick karrierje hanyatlani kezdett és 1972-től már nem forgatott. Az egyesült államokbeli Indianapilisban halt meg.

Lilli Palmer (24 May 1914 – 27 January 1986), Lilli Marie Peiser néven született Német színésznő. Több nemzetközi díj nyertese és kétszeres Golden Globe díjas. 

Palmer egy angol színésznőnek a nevét vette fel aki rendkívüli módon tisztelt. Apja német származású zsidó volt, akinek Palmeren kívül még két lánya volt, anyja szintén zsidó származású de Osztrák felmenőkkel született az akkori Poroszországban, mai Poznan. 4 éves korában szülei Berlinbe költöztek, dráma tagozatra járt mielőtt Párizsba menekült a Názi hatalomra jutás előtt. Kabaré műsorokban lépett fel a városban és itt figyelt fel rá egy brit tehetség kutató, aki szerződést ajánlott fel neki a Gaumont Film Cégnél. Első szerepét 1935-ben a Crime Unlimited filmben kezdte és a következő években több brit gyártású filmben is szerepelt.  

1943-ban hozzá Rex Harrison színészhez és követte őt Hollywoodba 1945-ben. A Warner Brothers stúdióval kötött szerződést és több filmjükben is szerepelt, legismertebbek Cloak and Dagger (1946) és a Body and Sould (1947). Alkalmanként a színházban is fellépet. Palmer és Harrison együtt szerepelt a Bell, Book and Candel színdarabban, majd a The Four Poster (1952) film adaptációban is együtt dolgoztak. Palmer 1956-ban vált el férjétől, egy közös fiúk született 1944-ben. 

Palmer 0954-ben tért vissza Németországba, és fojtatta filmes karrierjét, ezek kívül több amerikai és más külföldi filmben is szerepelt. 1958-ban együtt dolgozott Romy Schneider színésznővel a Lányok Egyenruhában (1958) című provokatív filmben. 1961-ben Fred Astaire és Debbie Reynolds oldalán játszott a The Pleaseure of His Company (1961) című filmben. 1974-ben a TV-ben is feltűnt egy 6 részes sorozatban. 

Írói tehetségét saját meoárjában mutatta meg az 1975-ben kiadott Change Lobsters and Dance könyvben. Vivian Matalon és Noel Coward (Matalon rendezte őt Coward színi adaptációjában) vissza emlékezései szerint, Palmer soha nem volt az a nyugodt és ésszerű ember akinek leírta magát könyvében. 1978-ban megjelent könyve a The Red Raven már fikciós történet. 

Palmer 1957-ben az argentin Carlos Thompsonhoz ment hozzá, egészen 1986-ban bekövetkezett haláláig együtt éltek. 71 éves korában a rák vitte el. A Forest Lawn Memorial Park temetőben helyezték örök nyugalomra Kaliforniában. 

Peggy Castle (1927-1973) amerikai színésznő volt aki többnyire “a másik nőt” játszotta B kategóriás filmekben. Peggie Call néven is dolgozott.

Peggy Blair néven született Virginia államban, akit egy ügynök fedezett fel egy beverly hills-i étteremben. 7 éves szerződést íratott vele alá a Universal stúdió és elkészítette első filmjét 1947-ben a When a Girl's Beaitifull című filmben. 1949-ben a Dél Kaliforniai Éttermek szövetsége “Miss Cheesecake”-nek választották egy szépségversenyen. Később egy másik szépségversenyen is részt vett. Később az Invasian U.S.A. (1952), 99 River Street (1953) és az Arrivederci Roma (1957) filmekben szerepelt. Az 50-es évek végére átment a TV-re.